Menu
Cégtörténet és Cégadatok

Cégtörténet és Cégadatok

Bemutatkozás

A Fer-Partner Kft. 2006 év közepén alakult, a 2003 óta működő webfejlesztő egyéni vállalkozás fejlődése okán. Előd cégünket is figyelembe véve, több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezünk az internet alapú megjelenések és szolgáltatások  területén. Az újdonságokra, és változásokra mindig nyitott, munkatársaink és partnereink révén, a lehető legkomplexebb szolgáltatást nyújtjuk a webes marketing és megjelenésen át, a komplex Domain és Internet menedzsmentig. A legkülönfélébb igényeket, is ki tudjuk szolgálni, legyen szó egy működő weblap áthelyezéséről, átalakításáról vagy egy teljesen új elindításáról.

Céltudatosság

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy megbízásaink teljesítése során kiemelt figyelmet fordítunk a személyes konzultációra és az előzetes piac-, és  on-line konkurenciaelemzésre. A cégre jellemző saját vagy egyedi arculat megtervezése, a megbízó kívánságainak, és elképzeléseinek, maximális szem előtt tartásával megy végbe. A rögzített kívánságok elképzelések figyelembevételével, és az adott iparágra vonatkozó nemzetközi trendeknek megfelelően készítjük el internetes megjelenését.

Ami fontos a számunkra:

  • minőségi szolgáltatásokat nyújtsunk elérhető áron
  • Ön elégedett legyen, akinek naponta többször csörög a telefonja, mert „dolgozik” a weboldala
  • szép és modern weboldalak készítsünk úgy, hogy a bonyolult problémák helyett, ésszerű megoldást találjunk
  • minden design, logó és honlap olyan legyen, hogy sajátunknak is elfogadjuk
  • átlátható, és könnyen megérthető és alkalmazható megoldásokat fejlesszünk
  • ha problémája vagy gondja van, tudjunk segíteni, és megoldást kínálni

NÁLUNK AZ ÜGYFÉL AZ ELSŐ

2008 év elején, társaságunk bevezette a CRM Ügyfélkezelő rendszert Mit jelent a CRM? CRM = Customer Relationship Management, azaz ügyfélkapcsolat menedzsment. A CRM nem csak egy informatikai termék, hanem üzleti filozófia és vállalatvezetési koncepció is egyben. A filozófia egy mondatban megfogalmazva:

"Az ügyfél nem fél ügy, tudni kell mit szeretne, és azt kell szolgáltatni részére."

  • Minden ügyfelünk, egyedi ügyfélkód alapján kerül a rendszerbe, így ügyintézései során, gyorsabb és pontosabb ügyintézésre számíthat, ha erre a kódra hivatkozik!
  • Megbízásait és szerződéseit, a rendszer pontosan tárolja, valamint megkeresései és kérései is pontosan nyomon követhetővé vállnak, ezzel is pontosítva az ügyintézést!

Fejlesztési háttér

Az elmúlt évek során fejlesztett alkalmazásaink minden esetben megfeleltek az Ügyfeleink által generált igényeknek. Készítettünk már online  kommunikációs felületet, fejlesztettünk áruházakat, foglalási rendszereket, portál oldalakat, blogokat, webkatalógusokat. Csapatunk felkészült az elvárások maximális teljesítésére, hogy stabil, megbízható szolgáltatásokat biztosíthassunk Ügyfeleink részére. Technikai eszközeinket folyamatosan korszerűsítjük, fejlesztjük, a fejlesztések során alkalmazott szoftverek legalitására és verzió követésére kiemelt hangsúlyt fektetünk! Törekszünk arra, hogy felkészültek legyünk arra, hogy minden Internet alapú szolgáltatást hiánytalanul tudjunk biztosítani.

Fiatal dinamikus csapatunk, minden elképzelését megvalósítja, ami az Interneten való megjelenéshez szükséges, hiszen minden vállalkozás, komoly piaci előnyt élvez, akár rövidtávon is, az Interneten történő megjelenéssel. Az Internetet használók köre, évente dinamikusan emelkedik, és ezzel egyenes arányban nő azon vállalkozások hátránya, melyek kihagyják a világháló nyújtotta lehetőségeket.

Publicitás

Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy az általunk publikált oldalak esztétikailag, programozásilag is megfelelő minőségűek legyenek. Fontosnak tartjuk az interaktivitást és az interneten keresztül történő kétirányú kommunikációt, valamint a keresőprogramokban elfoglalt előnyös pozíció elérését. Az interneten alapvető szempontok egyike, hogy egy elkészített felület csak abban az esetben lehet sikeres, amennyiben megfelelő publicitást kap, illetve nagyszámú fórumon, elérési úton keresztül lesz megtalálható. Cégünk segít Önnek végigjárni a helyes utat az internet marketing területén, és a keresőrendszerek használatában. Az Ön internetes oldalának bevezető reklámkampányára javaslatokat adunk, illetve saját fejlesztésű portál oldalainkon is biztosítunk hirdetési felületeket.

Cégadatok:

FER-PARTNER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

  • rövid név: Fer-Partner Kft.
  • székhely: 7634 Pécs, Fő utca 26.
  • cégjegyzékszám:  02-09-070750
  • adószám: 13724317-2-02
  • nemzetközi adószám: HU13724317
  • statisztikai számjel: 13724317-7222-113-02
  • Bankszámlaszám: 50800111-11161910-00000000
  • Adatkezelési nyilvántartási azonosító: 01580-0001
Vissza a tetejére